2010. november 24., szerda

Kómakkkkk

Korán reggel van és ki sem látok a fejemből (nekem a 8 előtti időszak még korán van :D). De Apa elhúzott korán, hogy gumikat cseréltessen az autón. Így nem volt mit tenni, fel kell venni a napi tempót.
Tegnap este közös agyalás ment a mindenféle társasházt érintő kérdésekről. Döcögősen indult, de a végére megszaporodtunk és lettünk heten, mint a gonoszok. Nem egyszerű két bájosan mosolygó és maguk (mástól szerzett) igazát hajtó felnőtt nőt meggyőzni ész érvekkel bármiről, aminek már az ellenkezőjét ültette el valaki a fejükbe. Húúúú de nem bírom én ezt az értetlenkedést, meg papagáj feelinget, hogy "a Balázs ezt mondta, a Balázs azt mondta" Ki a túró a Balázs, aki mindent olyan okosan megmond, hogy ne lehetne másképp???  Félreértés ne essék, tudom ki az a Balázs, sőt tisztelem, becsülöm, mert irtó okos és kreatív, nem mellékesen aktív pacák, de olyan makacs, mint egy öszvér.
Lehet, hogy az a baj, hogy én is??? :D /csak nálam másban mutatkozik meg, közös ügyekben hajlandó vagyok kompromisszumokra, meggyőzhető vagyok ;)/
Na mindegy, úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna. Féléjfélkor "bontottunk asztalt" .
Ja és még egy aprócska bosszúság a beruházó pofátlansága miatt..... az egyik értékesítő, akinek jelenlegi feladata a reklámszervezés, értékesítés, leszervezett egy (újabb, mert a dumaszínházas OTP reklámok egy része már itt készült) reklámforgatást a lakók akarata ellenére. A gázsiból nagylelkűen felajánlott 50ezer pénzt. Lesz ebből még hacacáré :D

De nézzük a dolgok pozitív oldalát, született egy-két nagyszerű ötlet az este folyamán, plusz a társaság távozása után még három rúd túrós-meggyes rétes :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése