2010. július 28., szerda

Borús idő, borús hangulat

Rosszul kezdődött a hét. Az egész hétfő egy katasztrófa volt. Estére off-on voltam. Regenerálandó, gyerek elviselendő tegnap szinte egész nap játszótereztünk, sétáltunk, megmiegymás. A világvége hangulatomon segített is egy kicsit. Az egész napos kintlét miatt elmaradt a napi bejelentkezés.
A mai nap megint a hullámvasút alja felé közelít, szerencsére a hétfőinél kisebb lendülettel. Délelőtt játszótereztünk, aztán irány haza, pancsi, ebéd (leginkább nézegetés, mert Z az istennek nem hajlandó rendesen enni :S:S:S:S).
Sikerült elaltatnom az ördögöt, mondván legyen pihent a megbeszélt Éva-Csenge Millenáris találkozóra. De nem lesz tali, Éva lemondta :( Nem tett jót a lelkemnek. Na de egyeztettünk egy holnap délutánt. Majd akkor feltöltődöm. Pláne, hogy estére Lacusékhoz vagyunk hivatalosak, elvileg beszélgetős, lakásavatós este lesz.
Még megálmodom mi legyen a mai délutánnal. Most rövidtávon, alvásidőben vár rám a romeltakarítás. Olyan a lakás, mint egy ostrom övezet. Egyszemélyes hadsereg végzett pusztítást. Én meg mentem, ami menthető :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése